Képzett kereskedők nélkül nincs kereskedelem

Mára szinte közhellyé vált, hogy a Covid és a pandémiát kísérő korlátozások rövid idő alatt átformálták mind a vásárlási szokásokat, mind a munkavégzés kereteit.

A kiskereskedelemi szektorban e kettő között ráadásul szoros az összefüggés, ami hatványozott kihívások elé állította az ágazat szereplőit az elmúlt bő egy év során.

A műszaki cikkek piacán a vásárlási szokások átalakulása nem egyformán következett be Budapesten és vidéken: a fővárosban az ország többi részéhez viszonyítva nagyobb mértékben esett vissza az offline és tört előre az online kereskedelem. Ennek az is a magyarázata, hogy Budapesten az országos átlaghoz képest sokkal inkább a plázákban koncentrálódnak ezek az üzletek, márpedig a plázákat a pandémia alatt inkább elkerülték az óvatosabbá vált vásárlók, mint a vidéki bevásárló lokációkban lévő, nyílt területre néző áruházakat. Ez az óvatossági hatás még most is tart: amíg a bevásárló lokációkban elhelyezkedő vagy városi üzletek látogatószáma a korlátozások feloldásával már kezd visszaállni a 2019-es szintre, a plázákba nem térnek vissza ilyen gyorsan a vásárlók. A fővárosiak ráadásul akkor is igyekeznek elkerülni az üzleteket, ha az online megrendelt termékek átvételéről van szó, és döntően inkább a futáros kiszállítást választják.

A pandémiás időszak alatt tehát felgyorsult az online értékesítés előretörése, de a veszélyhelyzet direktebb módon is hatott, hiszen az első és második hullámban az üzletek korlátozott nyitva tartásával, a harmadik hullámban pedig a közel egy hónapig tartó zárva tartással kellett megküzdenie a kiskereskedelem szinte minden szereplőjének.

Ebben az időszakban a munkabértámogatások és járulékkedvezmények csak korlátozott segítséget nyújtottak. Vidéki gyökerekkel rendelkező, a külföldi vállalatok által dominált piacon versenyző, családi tulajdonú vállalatként ugyanakkor különösen fontosnak tartottuk és tartjuk a munkahelyek megőrzését, ezért úgy döntöttünk, hogy a működőképesség fenntartásához szükséges döntések meghozatala mellett a boltzár ideje alatt is megtartjuk összes munkatársunkat. Ezzel egyrészt a megnövekedett létbizonytalanságra adtunk választ, másrészt igyekeztünk fenntartani a kollégák motivációját, lojalitását. Iparágunkban ugyanis a sikeres működéshez elengedhetetlen az értékesítői szaktudás, amelyet a folyamatos képzés ellenére sem lehet megszerezni egyik napról a másikra, így rendkívül fontos a fluktuáció minimalizálása.

Ez utóbbi persze békeidőben is így van, mert bár tapasztalataink szerint a számítástechnikai eszközöket, okosórákat az átlagosnál magasabb arányban vásárolnak online a vásárlók, a fizikai bolt, mint helyszín a jövőben is elengedhetetlen része lesz a műszaki cikkek értékesítésének, hiszen itt a vásárlók kipróbálhatják a termékeket, illetve az egyedi igényeik alapján szaktanácsot kapnak. Az ehhez szükséges tudással rendelkező munkatársakat megalálni egyre nagyobb kihívást jelent, bár ennek mértéke továbbra is függ attól, hogy melyik régióról beszélünk. A keleti és déli megyékben könnyebb alkalmas munkaerőt találni, hiszen ezeken a területeken eleve kevesebb a versenytárs munkaadó. Ezzel szemben a kisebb városok esetében, ahol korlátozottabb a munkaerőpiaci kínálat, hosszabb vagy nehezebb kiválasztási folyamattal kell számolni, viszont a meglévő kollégák esetében már erősebb lojalitást tapasztalunk. Egyértelműen Budapest, Pest megye, valamint az országhatárhoz és a Balatonhoz közeli dunántúli régió az, ahol a legnagyobb harc folyik a munkavállalókért és megtartásukért. Mindezen felül – valamint az elvándorlás és a népességcsökkenés negatív hatásain túl – szembe kell néznünk azzal is, hogy a továbbtanulási hajlandóság az elmúlt másfél évtizedben nem éppen a szakképzési formák irányába tolódott el. A hiányszakmákban így a munkáltatókra hárul a betanítás, képzés, ami viszont csak hosszú távú foglalkoztatás esetén térül meg. Mindez azt is jelenti, hogy a munkáltatók érdeke, hogy segítsék a munkaerő országon belüli áramlását, ám ennek is jelentős korlátai vannak. A magasabb bérrel járó szellemi vagy vezetői pozíciók esetében szívesebben költöznek a munkavállalók, illetve itt van inkább mód az online munkavégzésre: a legtöbb vállalat számára az elmúlt időszak bebizonyította, hogy a távmunka, vagy a hosszabb ideig tartó home office bevezetése nem okozott hatékonyságromlást. A fizikai munkaerő viszont csak abban az esetben mobilis, ha a cég szállást vagy munkahelyi buszjáratot biztosít számára. Az ingázás utóbbi esetben is csak napi legfeljebb két órát vehet el, mert ennél hosszabb idő a minőségi magánélet és a pihenés rovására mehet, ami hosszú távon a teljesítőképességben és a fluktuációban is megmutatkozhat. A végzettséget nem igénylő fizikai munkakörök esetében viszont olyan jelentős kihívások – munkaerőhiány, lemorzsolódás a toborzási folyamat során – mutatkoznak, hogy számos cég amellett, hogy ma még döntően munkaerőkölcsönzők szolgáltatásait veszi igénybe, egyre inkább a gépesítésben, automatizálásban látja a hosszú távú megoldást.